Nagyszülők napja: Több idő a nagyival, jobb boldogulás az életben
Nagyszülők napja: Több idő a nagyival, jobb boldogulás az életben
Ösztönösen érezzük, hogy a nagyszülőkkel való jó kapcsolat meghatározó az életben. Ha viszonyunk jó volt velük, legkellemesebb gyerekkori élményeink és a nagyszülői házhoz kötődhetnek. Ők egészen másképp viselkedtek velünk, mint a szüleink: inkább voltak társaink a játékban, mint szigorú „felügyelőink”, mintha csak a második gyerekkorukat élték volna. A nagyszülők sokszor mondják is: „sokkal lazább vagyok az unokámmal, mivel nincs rajtam a gyereknevelés felelőssége". És persze ott van a sok tapasztalat is a hátuk mögött, melyek megadják az alapot ahhoz, hogy elengedhessék a gyeplőt, és szívből unokázhassanak egy jót.
A minden év szeptember első vasárnapján ünnepelt nagyszülők napja Amerikából származik még az 1970-es évekből; célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét arra, milyen fontos hozzájárulásokat tettek az idősebbek a történelem során. Nem véletlenül – a kutatások szerint a nagyszülők és az unokák közötti szoros kapcsolat fenntartása mindenki számára jó dolog. Azok a felnőtt unokák, akik szoros kapcsolatot ápolnak nagyszüleikkel, kevésbé valószínű, hogy depressziótól fognak szenvedni életük során. A hatás azonban kölcsönös: az unokákkal töltött hétvégi együttlét jobb életkilátásokat tesz lehetővé a nagyszülők számára, már ami az időtartamot illeti.
A „nagymama hipotézis”
Az antropológusok és az evolúciós pszichológusok azt sugallják, hogy a nagyszülők – különösen a nagymamák – fontos szerepet játszottak az emberi faj túlélésében az evolúció során. A nagymama hipotézis szerint, ahol az anyai nagymama segítsége jelen volt a gyermekek gondozásában, ott magasabb volt a túlélési arány, és az emberek általánosan is tovább éltek.
Több szakember máig azt javasolja, hogy a gyerekek nevelésének legkedvezőbb módja az, ha egész „gondozói háló” vesz részt benne, vagyis nemcsak a szülők, de a nagyszülők is szeretettel és támogatással segítik a gyerekeket és persze az anyákat. Az ilyen típusú rendszert helyettesítő vagy pótló szülőségnek hívják, ilyenkor a nagyszülő is részt vesz a szülői feladatokban, vagyis a gyermek gondozásában. A nagymama hipotézishez hasonló feltételezés, hogy minél több támogatást kapnak a gyerekek és az anyák olyan emberektől, akiknek már van tapasztalata a gyereknevelésben, annál jobban fognak boldogulni. Minél szorosabb és gondoskodóbb kapcsolatai vannak egy gyereknek, annál jobb lesz az egészsége és a jóléte egész életében.
A nagyszülők biztonságos „takarók” unokáiknak
Ha jó az unoka-nagyszülő kapcsolat, akkor a gyerekek azt fogják érezni, hogy megbízhatnak a nagyszüleikben, és van egy felnőtt az életükben, aki mindig a pártjukat fogja, vigasztalja őket, leül velük mesét olvasni. A legtöbb szülővel ellentétben a nagyszülőknek végtelen türelmük van, és persze gyakran sokkal több idő is áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy az unokákkal foglalkozzanak, mint a rohanó szülőknek. A közös időtöltés, például sütés-főzés, társas, sportolás, minkét generáció számára boldogságot jelentenek. Ha a gyerek jól érzi magát, a nagyszülő is jól fogja érezni magát. Egy kutatás azt is megállapította, hogy már az is serkenti a nagyszülők agyi tevékenységét, ha csak nézik, hogyan játszanak unokáik.
Persze elég nyilvánvaló, hogy egy nagyszülő segítő keze hasznos lehet az unokák mindennapi életében. Ám korántsem ennyire egyértelmű, hogy a nagyszülők ennyire hosszú távon is, ilyen létfontosságú szerepet játszhattak a gyerekek nevelésében az egész történelem során. A nagyszülőknek nyilvánvalóan sokat köszönhetünk, ők pedig biztosan boldogan emlékeztetnek erre minket az évek múlásával.
A Psychology Today cikke alapján
