Ezért mesélj minél több történetet a gyerekednek másokról, róla és a családról!
Ezért mesélj minél több történetet a gyerekednek másokról, róla és a családról!
A mesemondás, a történetmesélés az egyik legrégebbi tanítási forma. Összekötötte a korai emberi közösségeket, megadva a gyereknek a választ a teremtés, az élet és a túlvilág legnagyobb kérdéseire. A történetek meghatároznak, formálnak, irányítanak és alkotnak. A világon nem minden kultúra írástudó, de minden egyes kultúra mesél.
A történetek varázslatot és csodálkozást keltenek. Életről, önmagunkról és másokról tanítanak. A mesemondás egyedülálló módja annak, hogy a gyerekek megértést, tiszteletet és megbecsülést fejlesszenek ki más kultúrák iránt, és elősegíthetik a pozitív hozzáállást a különböző országokból származó emberekhez is.
„Ha azt akarod, hogy intelligensek legyenek, mesélj nekik több mesét” – vélte Albert Einstein. Amikor történetet mesélünk a gyerekeknek, észrevehetjük, ahogy elragadtatva, tátott szájjal, tágra nyílt szemmel ülnek. A történetmesélés céltudatos beszélgetésre és játékra ösztönöz, felkelti a lelkesedést a szövegek olvasása iránt, fokozza a közösség, az összetartozás élményét, javítja a figyelmi készségeket. A történetmondás további előnye, hogy rengeteg új szókincset mutat be a gyerekeknek, hiszen otthon az emberek korlátozott számú szóval kommunikálnak. A történet összefüggéseiből ráadásul a gyerekek sokkal könnyebben elsajátíthatják az új szavakat.
A mesemondás a leghatékonyabb módja annak is, hogy növeljük a gyerekek memóriakapacitását, ha megkérjük őket, hogy emlékezzenek azokra a történetekre, amelyeket már elolvastunk, elmondtunk nekik, vagy amiket az előző nap átéltek. Maguk is létrehozhatnak vagy elmesélhetnek saját vagy kitalált történeteket.
Ha azt szeretnék, hogy a gyerekek aktívan figyeljenek a mesélt történetekre, érzelmileg is bele kell vonódnunk a mesélésbe, például megváltoztatnunk a hangmagasságot, bemutatnunk a megjelenő érzéseket, hatékony testbeszédet alkalmaznunk a történet pontos közvetítéséhez.
Énmesék és családtörténetek
Amikor az emberek életük epizódjait anekdotákká alakítják, az nemcsak a barátok szórakoztatására szolgál, hanem lehetővé teszi, hogy értelmet adjunk az egyébként rejtélyes vagy véletlenszerű eseményeknek is. A történetek segítenek abban, hogy egyes döntéseinket helyreigazítsuk és életünk káoszából értelmes dolgokat hozzunk létre. Történeteink jövőnket is alakítják, különösen a jól sikerül küzdelmek történeteinek elmesélése ad remény egy produktív élet megéléséhez. A zűrzavaros időket élénken leíró történetek pedig segítenek bölcsebbé válni a nagy kihívások után. Az énmesék a gyerekeket is segítik énképük megalkotásában, de a kisebbek akár önállósodásukat is kifejezhetik azzal, ha magukról mesélnek történeteket nekünk. Óvodáskorig az énmesék kifjezetten megnyugtató erővel bírnak, érdemes ezért esténként együtt elmesélnünk, mi történt aznap.
Nagy stressz idején a történetek fenntartanak minket a felszínen. Amikor a gyerek családtörténeteket hall, az közös köteléket hoz létre, segít megérteni saját érzelmi tapasztalatait zűrzavar idején. Érdemes ilyenkor olyan történeteket keresnünk, miként birkóztak meg az emberek hasonló helyzetekkel a múltban. Kutatások is bizonyítják, hogy azokban a családokban, amelyekben koherensebb, érzelmileg nyitottabb módon beszéltek a családi kihívásokról a 10-12 éves gyerekekkel, ott sokkal kevesebb stressz tapasztaltak meg a gyerekek 9/11 után, jobb önértékeléssel, magasabb szociális kompetenciával rendelkeztek, jobb barátságokat kötöttek, kevesebb viselkedési problémától szenvedtek.
Hogyan meséljünk családtörténetet?
Amikor családtörténetekről van szó, jó, ha azokat az adott korosztályhoz igazítjuk, hogy érzelmileg is megértsék ezeket. Az általános iskolások például még nem tudják megemészteni a bonyolultabb családi történeteket, ezért náluk inkább az a fontos, hogy saját tapasztalatikat tudják történetekké formálni, és így igazolni, feldolgozni érzelmeiket. A középiskolások már egyre inkább képesek megérteni a nagyobb képet: 10 éves korukra a gyerekek tudnak már elvont módon gondolkodni, emiatt aggódni fognak a jövő miatt. Ebben a szakaszban mélyebben fogják megérteni a történeteket. Ilyenkor már lehet nekik mesélni néhány kihívást jelentő időről, amelyet mi vagy a nagyszülők éltek át, és ez erőt adhat neki a jelen nehéz helyzeteinek kezelésére, vagy példát adhat a szeretetteljes családi kötelék erejéről. A serdülőkorban a gyerekek olyan nagy kérdéseket tehetnek fel, mint például „Ki vagyok én? Milyen szenvedélyeim vannak?”. Ilyenkor is sokat segíthet, ha a gyerekek ismerik saját gyökereiket, vagy azért, mert megtalálhatják a követendő példát, vagy épp azért, hogy ellenazonosulhassanak a mintákkal.
Természetesen a bugyutább vagy épp vicces és mókás családtörténetek is nagyon értékesek, mert a humor összeköti a gyerekeiket családtagjaikkal, felmenőikkel. Szintén összeköt, ha például együttfőzés közben elmeséljük nekik, hogy az adott ételt kislány korunkban tanította meg nekünk az édesanyánk. A serdülők különösképpen érdeklődnek az ilyen történetek iránt, még akkor is, ha lesütik a szemüket a mesélés közben Az igazán hétköznapi történetek ugyanis megnyugtatnak azzal kapcsolatban, hogy az élet stabil. A folyamatosság, a tartós kapcsolatok és az értékek érzését nyújtják, ezért a gyerekek biztosan érezhetik, identitásuk nem a semmiből, másoktól függetlenül keletkezett, hanem mélyen beágyazott egy hosszú, generációkon átívelő családi történetbe.
