So magic! Avagy a varázslat jelentősége gyerekkorban
So magic! Avagy a varázslat jelentősége gyerekkorban
A gyerekeknek még sok varázslatra van szükségük: a Fogtündér, a Mikulás, a képzeletbeli barátok mind a gyerek valóságának fontos részei. Szülőként nem kell aggódnunk azon, hogy az ezekben való hit esetleg „elrontja” a gyerekeket, hiszen agyi fejlődésük révén egy idő után pontosan tudni fogják, hogy az adott dolog igazi-e vagy csak a fantázia műve. Elvarázsolódni pedig minden életkorban nagyon jó érzés! Egy kis „varázslatpszichológia” következik.
A varázslat és a fejlődés
Néhány kutatás azt sugallja, hogy a három éven felüli gyerekek 70 százaléka hisz a Mikulásban, míg 78 százalékuk hisz a kukásemberben. Öt éves korukra már egészen biztosak a kukásemberek létezésében, viszont még többen, összesen 83 százalékuk hisz a Mikulásban. Miért van ez így? A kutatás mögött álló munkacsoport az állítja, hogy az eredménynek köze van az érvelési készségekhez. Amikor a gyerekek még nagyon fiatalok (például három évesek), alapvetően elhiszik, amit mondunk nekik. Három és hét éves koruk között a körülöttük lévő bizonyítékokat is felhasználják a világ megértésére. Mivel a Mikulás egy csomó nyomot hagy maga körül (ajándékok, reklámhirdetések, életnagyságú kirakati bábok, Mikulásnak öltözött emberek), ezért a gyerekek úgy érzik, a nagyszakállas léte alá van támasztva, a bizonyítékokat kritikátlanul elfogadják. Ahogy a gyerekek idősebbé válnak (azaz kb. kilenc éves koruktól), rájönnek, hogy ezek a bizonyítékok nem összeegyeztethetőek más dolgokkal (például a szarvasok nem repülnek).
Varázslat és képzelet
A varázslatnak számos hatása van a gyerekek életére. Például kapcsolat van a mágikus gondolkodás és a produktív képzelet építése között. A képzelet nagyon sok minden miatt fontos: lehetővé teszi a gyerekek számára a világ mentális modelljének felépítését és felfedezését, valamint a konfliktusok megértését és megoldását. A jobb képzelőerővel rendelkező gyerekek jobban képesek átvenni mások perspektíváit (ami létfontosságú szociális készség). Egy képzeletbeli barát segítségével a gyerekek megbirkózhatnak életük stresszes eseményeivel. Amikor felnőnek, az erős képzelet révén olyan iparágban érhetnek el sikereket, amelyek kreativitást, tervezést vagy problémamegoldást igényelnek.
Mindennapi varázslatok
A gyerekek számára a varázslat a mindennapok része. Számukra olyan hétköznapi dolgok lehetnek mágikusak, melyek nekünk fel sem tűnnének. Ám még ha a gyerekek tudják is, hogy a trükk az trükk és nem varázslat, például hogy a So Magic kristálykertben növekvő fa nem él, csupán ügyesen megalkotott játékról van szó, mégis imádják látni a „csodát”.
A szakértők szerint ez a tulajdonságunk közös emberi jellemvonás, a felnőtteket is ugyanúgy magával ragadja a varázslat ereje. Még egy laboratórium is létezik, amely elkötelezte magát a mágia megértése iránt – a Magic Lab, amely a Londoni Egyetemhez tartozik. Szerintük a mágia észleléseink manipulálásáról szól. A téves irányítás a varázslat kulcsfontosságú része – arra ösztönzi a gyerekeket és felnőtteket egyaránt, hogy ne nézzék azt, ami lényeges, hanem máshova irányuljon a figyelmük. Így tulajdonképpen nem látják azt, ami nyilvánvaló, ami a szemük előtt történik. A mágia vonzereje abban áll, hogy próbáljuk összeegyeztetni azt, amit látunk, azzal, amiről tudjuk, hogy nem lehetséges. Például egy kilenc éves gyerek már tudja, hogy a So magic varázslatos kristálykertjében a fa nem valós, a varázsport pedig nem igazi varázspor, ugyanúgy lenyűgözi majd őt a játék. A varázslat ugyanis megpróbálja összeegyeztetni ezt a kognitív konfliktust (tudjuk, hogy nem igazi, mégis látjuk), és aktiválja az agy egy bizonyos kéregét. Ezért vonz mindaz, amit nem értünk, hiszen ösztönző erőként hat ránk az, ha valami megmagyarázhatatlannak tűnik.
A kutatók szerint, ha például a valóságban látnának a gyerekek egy fát kristályokkal nőni, az valószínű megzavarná és eltorzítaná érzékeiket, ám amikor ez a varázslatos dolog egy játék kontextusába kerül, akkor szórakoztatóvá válik. A tény, miszerint tudjuk, hogy valami nem valódi, elengedhetetlen része annak, hogy a játék élvezetes szenzációvá váljon.