„Irány a Balaton!” - Balatoni nyaralás akkor és most
„Irány a Balaton!” - Balatoni nyaralás akkor és most
Biztosan emlékszel gyermekkorod balatoni nyaraira, a szalonnasütésre, az augusztusi csillaghullás kémlelésére, a tábortüzekre és persze a rengeteg pancsolásra a tóban. Mivel ütöttük el az időt akkor, és mi az, amit ebből a hangulatból gyerekeinknek is átadhatunk? Felülünk a nosztalgia vonatra, irány a balatoni nyár!
Vidám lebegés
Felfújható pálmafás, ilyen-olyan szupergumimatracok akkor még nem igen voltak, mi megelégedtünk egy teljesen egyszerű, vízhatlan gumimatraccal is, hiszen a lényeg nem az volt, hogy néz ki, hanem, hogy lehet róla csúszkálni, beborulni a vízbe, rátámaszkodva lábtempózást gyakorolni. Néha persze előfordult, hogy túl messzire sodródtunk – szüleink legnagyobb ijedelmére.
Levelezés
A nyári táborban kötött örök barátságaink még legalább egy-két hónapig, egyeseknek akár évekig is levelezésben folytatódtak. Imádtuk, sőt külön gyűjtöttük a levélpapírokat, amelyek közül mindenféle színű, alakú, sőt illatú is volt. Aztán mikor megírtuk élményeinket, a postán mi magunk vagy a szüleink adták fel. Milyen jó volt várni a választ! Sokszor küldtünk képeslapot is a Balatonról a szüleinknek vagy a nagyszülőknek. Egész levél- és képeslapgyűjteményünk is volt otthon.
Őrült ping-pong meccsek, estébe nyúló kártyapartik
A balatoni nyarak alkalmával lehetett a legtöbb ping-pong és kártyajátékot megtanulni, és örökre az emlékeinkbe vésni – vagy legalábbis a következő nyárig. Gyerekkorunkban leginkább szimpla magyar vagy francia kártyával játszottunk, de nagy sikere volt később az UNO-nak is. Emlékeztek még a Fekete Péter játékszabályaira? Mindig próbáltunk nem úgy tenni, mintha nálunk lenne a Fekete Péter, vagy valahogy megjelöltük a kártyát, hogy véletlenül se azt húzzuk – ezzel persze teljesen tönkrevágtuk a játékot.
Számháború
Mennyit számháborúztunk a táborokban! Ha többen nyaraltok a Balatonnál, feleleveníthetitek a játékot: osszátok a játékosokat két csapatba, jelöljétek őket színekkel. Minden játékos kap egy fejpántot vagy papírdarabot, amin egy négyjegyű szám van; ezt a homlokára kell kötnie. A játékosnak a pályán bujkálva meg kell támadnia az ellenséges csapat játékosait, mégpedig úgy, hogy hangosan kimondja az ellenség számát. Ha eltalálta, akkor az ellenséget "leolvasta". A leolvasott játékos kiesik. A számot persze eltakarni nem szabad.
Sok-sok szabadjáték
Vekerdy Tamás mondta, a gyerekeknek nem tornázniuk kellene, hanem rohangászni a nagy kertben, nagy udvaron, mászható fákon, billegő pallókon. Modern világunkban gyakran esünk abba a hibába, hogy a gyerekeink minden szabad idejét be akarjuk osztani, nem hagyunk neki időt és teret az unalomra vagy éppen a szabad játékra, ahogy a mi szüleink tették. Pedig milyen gyorsan feltaláltuk magunkat: fantáziajátékokat találtunk ki, bunkert építettünk a bokorban, fogócskáztunk, bújócskáztunk, elmentünk bringázni, pecázni, kacsáztunk a tóban. A játék egyáltalán nem felesleges, a szabad játék pedig egyfajta „gyakorlóterep” a nagybetűs élethez, tapasztalatokat nyújt, amitől a gyerekek magabiztos felnőttekké válhatnak. A sturkturálatlan játékidőben a gyerekek maguk döntik el, mit játszanak, itt ők vannak befolyással a történésekre, nem mi szülők, így később könnyebben veszik kézbe sorsuk irányítását. A spontán, szabad játékot a gyerek önmagáért, a játék öröméért játssza, mégis ekkor fejlődik képességeiben leginkább.
Neked mi volt a kedvenc balatoni élményed, és hogyan adnád át a gyerekednek?
