A vízfélelem számos okból kialakulhat a gyerekeknél. A víztől félő, ódzkodó szülők, barátok, más gyerekek eltántoríthatják őket a pancsolástól, ahogy egy-egy rossz tapasztalat is visszavetheti az érdeklődésüket. Az olyan események híre, mint a cápatámadások vagy más gyerekek fulladása szintén kelthet félelmeket a gyerekben, ahogy egy-egy film vagy rémtörténet a tó mélyén élő szörnyről is elrettentheti őket a víztől. Persze szülőként fontos felhívnunk a figyelmet arra, hogy vízben tartózkodásnak megvannak a reális veszélyei. De hogyan tudnánk ezt úgy tenni, hogy közben megmaradjon az érdeklődése az úszás, a vízi sportok, és egyéb vizes tevékenységek iránt? Hogyan barátkozzunk meg a vízzel? 

Először is fontos beszélnünk a gyerekekkel arról, hogy a víz, amellett, hogy szórakoztató, bizonyos esetekben veszélyeket is tartogathat, ha nem tartjuk be az alapvető szabályokat. Ezek a szabályok magukba foglalhatják a következőket: mindig szólnia kell egy felnőttnek, ha a vízbe megy, és jelentkeznie kell, amikor kijön a vízből. Hangsúlyozzuk, hogy az úszómedence szabályait is mindig be kell tartani (nincs ugrálás, búvárkodás). A szabályok mellett azonban ne feledkezzünk meg a víz rejtette örömökről sem. 

Ha a gyerekünk fél a víztől, ne kicsinyítsük le az érzéseit, és ne mondjuk neki, hogy ne aggódjon. Inkább kérdezzük meg, mitől fél, és tudassuk vele, hogy érzései rendben vannak. Ha kell, együtt, fokozatosan is a vízhez szokhatunk. Például kezdhetjük először csak annyival, hogy a lábujjunkat lógatjuk a vízbe, majd dicsérjük meg bátorságáért. Ezután térdig is besétálhatunk együtt a vízbe, és így tovább. Fontos, hogy az arcát is fokozatosan a vízhez szoktassuk: például vizes kézzel finoman áttapogathatjuk az arcocskáját.  A félelmeit tudjuk figyelemeltereléssel is enyhíteni, de emlékeztethetjük arra, hogy az ijesztő érzések, mint például a szívünk gyors verése vagy a gyomrunk összeszorulása nem más, mint a belső, beépített veszélyérzékelésünk, ami rendben lévő reakció akkor is, ha a veszély valójában csak a fejünkben létezik. Ha türelemmel állunk hozzá, apránként túl fog jutni a félelmén. Működhet a jutalmazás is. Például, ha egy percig térdig érő vízben tud állni a medencében, kaphat pontokat, amit aztán beválthat egy ajándékra, mondjuk egy pici kagylóhomokozóra és medencére vagy az Intex Spriccelős bálna medencére, amiben akár az erkélyen is pancsolhat. 

A szórakoztató strandfelszerelések, például egy vízi pattlabda, egy színes úszógumi vagy ez a Baby Sharkos karúszó, enyhíthetik a szorongást, és kedvet adhatnak a vízhez, sőt akár biztonságosabbá is tehetik a pancsolást, persze nem helyettesíthetik az úszni tudást, egy vigyázó felnőtt vagy egy sekély medence biztonságát. Néhány gyerek nagyobb valószínűséggel hallgat egy családon kívül álló személyre, például egy kedves és türelmes úszásoktatóra vagy egy barátra, akinek számos trükk van a tarsolyában. Ha együtt merülünk a vízbe, fontos, hogy maximum egy karnyújtásnyira legyen tőlünk az úszni még nem tudó gyerek. Szenzoros, érzékszervi szempontból egy nyilvános medence számos gyerek számára túlterhelő lehet: a klórszag, a visítás, a tömeg, a túl erős napfény rengeteg stressz forrása lehet. Ilyenkor egy felfújható medence vagy egy eldugottabb vízpart sokkal barátságosabb közeget teremtet a próbálkozásra. Bizonyos esetekben azonban a víz mennyisége, a beláthatatlan távolságok okozhatnak szorongást a gyerekben.  

Mikor tanuljon meg úszni? 

A türelmes, együttérző megközelítés szinte mindig célravezető, de ne hagyjuk, hogy a víztől való félelem elrettentse őt az úszás megtanulásától.  A CDC szerint a születési rendellenességek után a fulladás az egyik vezető halálok az 1 és 4 éves gyerekek körében, ezért az egyik legjobb védekezés, ha megtanítjuk úszni. Korábban az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia azt javasolta a szülőknek, hogy a gyerek négyéves koráig várjanak az úszásoktatás megkezdésével, azonban 2019-ben megváltoztatták irányelveiket, hogy a gyerekek már négyéves koruk előtt megkezdhetik a tanulást, pont azért, hogy csökkenjen a fulladás kockázata a korosztály körében.  

Amit pedig szülőként tehetünk még, hogy nem dramatizáljuk, reagáljuk túl gyermekünk félelmét. Ahelyett például, hogy az úszástanárnak azt mondanánk, „Tomi retteg a víztől”, fogalmazzunk úgy, hogy „Tomi kissé ideges és időre van szüksége, hogy megszokja a vizet”. Ha a fentiekhez hasonló egyszerű stratégiák nem működnek a félelem legyőzésében, érdemes pszichológushoz fordulnunk a rejtettebb okok felkutatásáért és a félelem legyőzéséért.